Családterápiás írások

Gyermekkori tapasztalataink mélyen befolyásolják, hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz és gyermekeinkhez. A fizikai bántalmazás, a túlzott felelősségvállalás vagy a kiszámíthatatlan szülői viselkedés nyomai jelen lehetnek az anyaság mindennapjaiban.
Családterapeutaként látom, hogy a gyermekkori minták felnőttként meghatározhatják, hogyan gondoskodunk...

Sok anya szeretne jelen lenni, türelmes, gyengéd, megnyugtató szülő lenni. Belül azonban valami mégis akadályozza: elfogy a türelme, szorong amiatt, hogy mit és hogyan tegyen a babájával vagy egyszerűen nem érzi "ösztönösen", hogyan kell vigasztalni, ölelni, figyelni.

Családterápiás munkám során sok olyan szülővel találkoztam, aki arra panaszkodott, hogy a gyermekével nem lehet beszélgetni. A szituációs gyakorlatok során azt láttam, hogy a szülők nem megfelelő kérdéseket tesznek fel a gyermeküknek:

A válás nem egyetlen esemény, hanem egy folyamat – különösen a gyermekek számára. Gyakran csak később jelennek meg azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy belül még zajlik a feldolgozás. Ebben a részben arról írok, hogyan reagálhatnak a gyerekek a válás után, és miben segíthet a családterápia ebben az időszakban.

Miért alakulhat ki konfliktusos kapcsolat, "rossz" hangulat egy szülő-gyerek kommunikáció esetén? Ennek gyakran a "hibás" kommunikáció az oka. Előfordulhat, hogy nem megfelelő módon adjuk át az üzeneteinket, vagy nem halljuk meg, nem értjük meg, amit a gyerek valójában mondani szeretne, nem figyelünk rá teljes figyelemmel.