Családterápiás írások

Mindannyian egy családi történet részeként érkezünk az életbe. Nemcsak külső adottságokat, hanem mintákat, hiedelmeket, érzelmi működéseket és kapcsolódási formákat is öröklünk. Sokszor észrevétlenül visszük tovább azokat a családi tapasztalatokat, amelyek generációkon keresztül hatottak a rendszerre: veszteségeket, kimondatlan történeteket,...

Gyermekkori tapasztalataink mélyen befolyásolják, hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz és gyermekeinkhez. A fizikai bántalmazás, a túlzott felelősségvállalás vagy a kiszámíthatatlan szülői viselkedés nyomai jelen lehetnek az anyaság mindennapjaiban.
Családterapeutaként látom, hogy a gyermekkori minták felnőttként meghatározhatják, hogyan gondoskodunk...

Sok anya szeretne jelen lenni, türelmes, gyengéd, megnyugtató szülő lenni. Belül azonban valami mégis akadályozza: elfogy a türelme, szorong amiatt, hogy mit és hogyan tegyen a babájával vagy egyszerűen nem érzi "ösztönösen", hogyan kell vigasztalni, ölelni, figyelni.

Családterápiás munkám során sok olyan szülővel találkoztam, aki arra panaszkodott, hogy a gyermekével nem lehet beszélgetni. A szituációs gyakorlatok során azt láttam, hogy a szülők nem megfelelő kérdéseket tesznek fel a gyermeküknek: